|
|
|
GALÉRIA |
| 2010. június 8. |
2010.05.18-06.08 Árvízkárosultak megsegítése |
A Hit Gyülekezet tagjai közül az árvízi védekezésben mintegy 1000 önkéntes segítő vett részt az ország különböző pontjain.
A Hites Adakozók Hálózata az első árvízi hullám elindulása óta folyamatosan figyelemmel kísérte az országos árvízi helyzet alakulását.
A HAH-on belül működő Katasztrófavédelmi Csoport koordinálta a vidéki HAH szervezetek és Hit Gyülekezetek létszám és technika felajánlásait, illetve szervezte a gyakorlati feladatok végrehajtását.
Innen tartotta a kapcsolatot azon önkormányzatok vezetésével, akik az árvíz által leginkább sújtotta területeken voltak.
| 2010. május 20. |
2010.05.18-20 Edelény Szendrőlád Sátoraljaújhely |

Felhívás az Árvízkárosultak megsegítésére
Kedves Barátunk, aki meglátogattad a honlapunkat!
Az árvízi helyzet miatt bajba került embertársaink megsegítésére sietett a HAH, más vidéki gyülekezetekkel közösen, több turnusban, a Sajó gátjain.Az árvíz sok családot nincstelenné tett, elmosta az évek alatt összegyűjtött javaikat. Több településen pld. Edelényben, Szendrőládon, Sátoraljaújhelyen teljes település részeket mosott el a víz.
Ezért felhívást szeretnénk közzétenni:
A Hites Adakozók Hálózata a bajba jutott emberek megsegítésére országos gyűjtést rendez. Arra kérjük minden kedves látogatónkat, hogy segítsenek tartós élelmiszerekkel, vegyi árúval, pokrócokkal, ágyneműkkel és minden olyan napi életben használható felszereléssel, bútorral amelyekre az árvízkárosultaknak szükségük lehet.
A rászorultakon segíthet a bankszámlára való utalással is, kérjük, a közlemény rovatba tüntesse fel: "az árvízkárosultak megsegítése szolgálat javára".
Kapcsolatfelvétel: A helyi HAH szervezeteknél, illetve a 1/ 379-30-32-es központi telefonszámon.
| 2010. május 5. |
Csángóföld - Gyimes |

A Hites Adakozók Hálózatának Munkatársai Magyar nyelvű irodalmat, iskolapadokat vittek a gyimesi Csángóknak. A beszámoló hamarosan feltöltésre kerül…
| 2010. április 16. |
Budapest Kőbánya |
A HAH ajándékosztást tartott a rászorult gyermekeknek
Megható eseményen vehettek részt azok, akik jelen voltak 2010.04.17.-én a kőbányai KÖSZI épületében, a HAH által rendezett karitatív osztáson.
Mintegy 70 nehéz anyagi helyzetben élő, jobbára félárva kisgyermeket leptünk meg játékokból, ruhákból és élelmiszerekből összeállított csomagokkal. Öröm volt látni a gyermekek szemében felcsillanó fényt és tudni azt, hogy ha csak egy kis időre is, de megfeledkezhetnek az őket körülvevő világ sanyarú valóságáról.
Ez alkalomra több, mint 1 millió forintot költöttünk.
A segítségükért köszönet minden támogatónknak!
| 2010. március 18. |
Csángóföld |

Tavaszi gyors élelmiszer segély és könyvadomány küldése a Csángóföldre
A Hit Gyülekezet tagjai, a Bornemisza Péter Iskola diákjai és a Hites Adakozók Hálózata támogatói összefogtak, hogy a Budapesttől oly messze élő csángó magyarok részére fizikai és lelki támogatásként élelmiszert és irodalmat juttassanak ki.
Egy kamiont teleraktunk étolajjal, kristálycukorral, burgonyával, vöröshagymával, liszttel. Mindemellett küldtünk ruhaneműket is, valamint a léleknek való eledelt: 1500 darab irodalmi kiadványt, könyveket Arany Jánostól, Petőfi Sándortól, Gárdonyi Gézától és más magyar íróktól, költőktől.
Gondoltunk a magyarul már nehezen beszélő csángófalvak kis lakóira is, ők 1200 epizódnyi magyar nyelvű keresztény rajzfilmet kaptak. A szállítmányunk összértéke meghaladta a 11 millió forintot.
| 2010. március 13. |
Tiszaörs |
Segély akciót rendezett a HAH tiszacsegei szervezete Tiszaörsön
A szeretet leleményes. Tiszaörsön a HAH szervezete Papp Ignác vezetésével és hatalmas helyi összefogással 2010.03.13-án karitatív rendezvényt szervezett, melynek során a télen már megszokott, - de ezen felül újszerű módokon is - segítettek a nehéz sorsú embereken.
Tiszaörs Tiszacsegétől 20 Km távolságra, Jász-Nagykun-Szolnok megyében helyezkedik el. A község polgármestere Hatta József is támogatta a különleges eseményt, segített abban is, hogy a várakozók kapunyitásig behúzódhassanak a meleg, fedett művelődési házba a hóesés elől. De nem kellett sokáig várni: az osztás hamarosan elkezdődött, a rövid köszöntőt a polgármester úr mondta el.
A Hites Adakozók Hálózatának segítő kezei egyre több helyre elérnek az országban. Most a szlovák határ mellett, Komáromban szervezett rendezvényt a HAH tatabányai szervezete komáromi aktivistákkal karöltve.
Március 6-án, szombaton, 9 órakor volt kapunyitás, Zatykó János polgármester és egy képviselő társa is köszöntötték a szervezőket, üdvözölve városukban a nemes kezdeményezést. A helyi politikusok sem jöttek üres kézzel! 30 kilónyi ruhát hoztak magukkal, hogy ez is kiosztásra kerülhessen ezen a délelőttön. Emellett a résztvevő rászorulók összesen még plusz 600 kilógrammnyi ruhával, 1000 kiló burgonyával, 700 kiló almával, 200 kiló tésztával lettek gazdagabbak, ezen kívül kenyeret, valamint más alapvető élelmiszereket is osztott a Komárom megyei segélycsapat.
| 2010. március 6. |
Hódmezővásárhely |
Romák és magyarok összefogása a nehéz sorsú emberekért
Szorgalmasan adakoznak a Hódmezővásárhelyi roma gyülekezet tagjai. Két hónap alatt már a második ételosztást szervezték meg városukban. 2010. március 6-án, szombaton a helyi Arénát bérelték ki, hogy otthont adjon egy újabb jótékonysági rendezvénynek.
2010. március 5-én, pénteken ünnepélyes keretek között hivatalosan is megalakult a Hites Adakozók Hálózatának Hódmezővásárhelyi szervezete. A frissen megnyitott irodát nap közben bárki felkeresheti, és szükség esetén segítséget kérhet, legyen szó lelki segélyről, ételről, vagy ruházatról. A szervezet vezetője, Bánfi Zoltán elmondta, hogy jelszavuk: „Szeretni, szeretni és szeretni. Adni, adni és adni.”Tevékenységükkel és jelmondatukkal azt kívánják bizonyítani, hogy romákként példa értékű életet élnek, és a cigányságon belül nem csak bűnöző életmódot folytató emberek léteznek, hanem Isten Igéje szerint élő, jó szándékú állampolgárok is.
| 2010. február 21. |
Gyöngyös |
2010. február 20-án Gyöngyösön segített a HAH
A segélyszervezet gyöngyösi és budapesti aktivistái együttes erővel, jó hangulatban szervezték meg a Hites Adakozók Hálózatának újabb segélyakcióját.
A pestiek 1500 kiló használt ruhával, a gyöngyösiek 1000 kiló burgonyával és 500 kiló hagymával járultak hozzá az osztáshoz.
Mindenkinek jutott bőven élelmiszer, összesen 200-250 helybéli látogatott el a rendezvényre.
A kezdés előtt már legalább száz ember álldogált a téren, - bebiztosítva önmagát - hogy mindenképpen jusson neki az adományból.
A gyöngyösi csapatot Jakab Attila, a budapestieket pedig Maurer Zoltán vezette.
Ózdon együtt munkálkodott a HAH ózdi és budapesti csapata
A HAH teherautója február 20-án szombaton, reggel már 9 óra előtt megérkezett Ózdra, az Európa térre. A Borsod megyei város sajnos régóta híres a munkanélküliség nagy arányáról, ezért is esett a karitatív szervezet választása erre az állomásra.
Az esős idő ellenére három-négyszáz rászoruló állt várakozva a téren, mígnem megjelent a várva várt piros kabátos csapat.
Az osztást Holbis Zoltán, a Hit Gyülekezete helyi vezetője vezényelte. A segélyszervezet a sátrát a panelházak között állította fel, ahol Boda István is látogatást tett a város vezetését képviselve. A területi önkormányzati vezető köszöntötte a jelenlévőket, valamint kifejezte háláját a rendezvény megszervezéséért.
| 2010. február 20. |
Kiskunhalas |
Osztást szervezett a HAH Kiskunhalason
Kiskunhalason is bemutatkozott a Hit Gyülekezetének jótékonysági szervezte, a Hites Adakozók Hálózata. A város főterén felállított sátorban tartós élelmiszerekből összeállított csomagok és ruhaneműk várták a rászorulókat. A munkanélküliek, nagycsaládosok, kisnyugdíjasok, valamint gyermekeiket egyedül nevelők közül sokan már az akció előtt egy órával a helyszínen voltak, hogy biztosan ne menjenek el üres kézzel.
Szöveg-fotó: Hegyes Attila Halasmédia
Osztás Győr városban
Hideg, legalább 30 cm hó és piros riasztás volt a Dunántúlon, amikor a HAH budapesti és győri csapata együtt Győrbe, az Ady-városrészbe érkezett , hogy ruhaneműt és élelmiszercsomag osztást tartson az ott élő nehéz sorsúaknak. Az időjárás viszontagságaival, erős széllel, hóval megküzdve, a Józsa László főszervezésében együttműködő csapat a mínusz 5 fok hidegben kiásta a nagysátor helyét, így kezdődött a nap. A kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen körülbelül három óra alatt, mintegy 300 ember lett kiszolgálva.
| 2010. február 6. |
Esztergom |
Meleg ételt és ruhát osztott a HAH tatabányai szervezete Esztergomban
Hála Istennek, a hétvégi hóesés elkerülte Esztergomot, így a HAH tatabányai szervezete szombati ételosztását nem akadályozta a zord időjárás. A szervezők 140 adag meleg ételt, és közel 400kg meleg ruhát osztottak ki a Magvető szobor mellett felállított sátrakban. A területről a kemény hó- és jégtakarót a városvezetés jóvoltából szombat reggelre, a munkagépek eltakarították, amiért köszönetet mondanak az aktivisták. A finom babgulyást mindenki dicsérte, és jutott egy kis sütemény és gyümölcs is az asztalra. Sokan fejezték ki hálájukat, hogy a mostani hideg és szűkös napokban van segítség, és jó szó Esztergomban, ahol ilyen jellegű rendezvénnyel még nem találkoztak az odaérkezők. Külön köszönet jár azoknak a jóérzésű polgároknak, akik támogatták a rendezvény lebonyolítását, hiszen a gulyás mellé adott kenyér és sütemény az ő ajándékuk! A szervezők folytatják akciósorozatukat, következő helyszín várhatóan Komárom lesz.
24 ÓRA Megyei Napilap
| 2010. február 6. |
Szigethalom |

Osztás Szigethalmon
2010 január végén, Szigethalmon is megalakult a helyi HAH. A szigethalmi
testvérek nagy örömmel vetették bele magukat a munkába.
Az időjárás is
buzdított bátorított minket, hiszen ilyen hideg havas időben minden meleg
falat, meleg ruha nagy segítség a rászorulóknak...
| 2010. február 4. |
Budapest |

Utcai szociális munka
Az idén szokatlanul hideg telünk van. A hajléktalan szállók már megteltek, sokan a megfagyás veszélyeivel néznek szembe minden egyes nap.A téli hidegre való tekintettel járjuk Budapest egész területét és segítünk a hideg által legjobban fenyegetett rétegnek. Rendszeresen több csapatunk vonul ki az utcákra, terekre, aluljárókba és várótermekbe, hogy ennivalót, forró teát és legtöbbször sapkát, sálat, takarókat is vigyünk az ott tartózkodó és sok esetben ott élő rászorult embereknek.
| 2010. január 30. |
Debrecen |

Debrecenben ételosztást szervezett a budapesti HAH csapata a helyi csapatával együtt.
Az adományozó csapat felállította nagy sátrát, amelyben 2000 kiló ruhaneműből a megjelent családok, felnőttek, gyermekek, egyedülállók és valamennyi rászoruló környékbeli lakos válogathatott kedvére valót. Tartós élelmiszert is osztottak, amelyben kristálycukrot, burgonyát, hagymát és csokoládét is ajándékoztak a rászorulóknak.
| 2010. január 27. |
Kaposvár |
A HAH kaposvári szervezete rendszeresen szervez étel és ruhaosztást
- Arra van a bejárat, ott tudnak szatyrot kérni – szólít meg egy piros kabátos lány. Bármilyen kedvesen teszi, meglepődünk: azt hittük, kilógunk a várakozók közül. Merthogy a Hites Adakozók Hálózatának szombati ruha- és ételosztási akciója természetesen elsősórban hajléktalanoknak szól. Rajtunk kívül vagy negyvenen várják türelemmel, hogy bemehessenek a hajdani kaposvári Domus parkolójában ideiglenesen felhúzott turkáló sátorba. Mi az eső elől menekülnénk tető alá, a fedél nélküliek viszont éppen az időjárás viszontagságai ellen keresnének maguknak védőruhákat.
Somogyi Hírlap
| 2010. január 26. |
Tatabánya |
Hajléktalanoknak segít a tatabányai Hites Adakozók Hálózata, Tatabánya külterületén
A tatabányai Hites Adakozók rendszeresen járnak ki Tatabánya külterületére, hogy segítsenek a hajléktalanoknak. Egy átlagos polgár számára igen megrendítő volt a mínusz 12 fok hidegben látni és átérezni a sátrakban, zugokban lakó meggyötört otthontalanokat. Bizonyosan jólesett a meleg tea, szendvics, valamint meleg ruha és takarók, amit kaptak a rászorulók.
| 2010. január 23. |
Vásárhely |
A vásárhelyi Roma Gyülekezet étel- és ruhaosztást tartott a hódmezővásárhelyi rászorulóknak szombaton.
A helyi ifjusági házban, a cigány gyülekezet tagjai saját pénzüket adták össze, hogy adakozni tudjanak a városban élő szegényeknek, és több helyi vállalkozó is csatlakozott az akcióhoz, amelyet a Hit Gyülekezetének karitatív szervezete rendezett.
A HAH tatabányai szervezete nagysikerű élelmiszer-ruhaosztást szervezett Tatán.
Az osztás szombat délelőtt zajlott. Ezen a délelőttön legkevesebb 400 rászorulónak segített a Hites Adakozók Hálózata, összesen körülbelül 800 ezer Forint értékben adományoztak. Kezdéskor 40-50-en már a helyszínen voltak, majd folyamatosan jöttek az emberek. Az önkéntes segítők 295db élelmiszercsomagot osztottak ki. A csomagokat 780kg krumpliból, 500kg almából, valamint cukorból, tésztából, kenyérből, rizsből, olajból, tejből, lisztből és édességből állították össze. 570kg ruhanemű, cipő fogyott el, azonkívül táskák és játékok közül is válogathattak az ide látogató nehéz helyzetben élő családok, egyedülállók, idősek és mindenki, aki eljött.
| 2010. január 16. |
Veszprém |

Veszprémben segített a HAH.
Nehéz sorsú embereken segített a Hites Adakozók Hálózata. Az aktivisták ezen a napon Veszprémben, ruhát, egy-egy tonna krumplit és hagymát osztottak szét. A karitatív szervezet két hetente tart hasonló akciókat országszerte.
Áldott Új Esztendőt Kívánunk Honlapunk minden kedves látogatójának!
Egyúttal megköszönjük adakozóink támogatását a 2009-es évre, amely által sok rászorult megsegítését szolgálták.
| 2009. december 30. |
Vésztő |

Vésztőn szervezett ruha és étel-osztást a HAH.
A rászoruló családokat, felnőtteket, és gyermekeket, a művelődési házba várták ruhákkal és élelmiszerekkel. Legalább 3 tonna ruha és cipők közül lehetett válogatni, majd élelmiszercsomagot is vihettek haza a környék lakói.
| 2009. december 19. |
Tiszacsege |

A Tiszacsegén élő rászorulóknak osztást szervezett a Hites Adakozók Hálózata a helyi szervezettel összefogva. Lassan már hagyományossá válik a Tiszacsegei osztásunk. A tavaszi nagysikerű osztás után, most télen látogattuk meg újra a Hajdú-Bihar megyében elhelyezkedő várost.
HETEK -ben kattints ide !
| 2009. december 6. |
Magyarkanizsa |
Magyarkanizsán december 6-án egy meghitt, szeretetteljes és jól szervezett Mikulás napi ünnepségre került sor a magyarkanizsai Forrás Egyesület és a budapesti HAH (Hites Adakozók Hálózata) közös összefogásának köszönve. A megjelent helyi és anyaországi vendégeket Berényi Apollónia, a szervező üdvözölte a Forrás nevében.
Magyarkanizsa lakossága 27510 fő, melyből 23802 (86,5%) magyar nemzetiségű. A Vajdaság legnagyobb arányában magyarok által lakott községe.
Új Kanizsai Újság

A Vácott élő nélkülözőkhöz látogattak ki a Hites Adakozók Hálózatának munkatársai.
A Hit Gyülekezetének karitatív szervezete a váci szervezetükkel közösen bonyolította le a a ruha-és élelmiszercsomag szétosztását az arra rászorultaknak: 400 kiló déligyümölcsöt, 300 kiló tartós élelmiszert, száraz tésztát kaphattak az itt megjelent helyi lakók. Ezen kívül, mintegy 3 tonna ruhanemű közül válogathattak. Az élelmiszercsomagok kiosztása és a ruhaválogatás alatt meleg teával kínálták meg a résztvevőket.
2009. november 14-én, a barcsi Hit gyülekezete meghívására, a HAH Pécsi Szervezete közel 500 kilogramm ruhát és 420 kilogramm élelmiszert osztott szét mintegy 150 rászoruló között Barcson. Szombat délelőtt megtelt a Hősök tere, ahol új és használt ruhák, kétszáz darab sapka és cipők várták a szükségben lévőket. Jöttek idősek, fiatalok, egészen kicsi gyerekekkel is, akik a ruhaneműk mellett egy-egy élelmiszercsomagot is kaptak, benne burgonyával és hagymával.
| 2009. november 11. |
HAH Karácsony |
Tavaly karácsonykor a Tévé híradóból is emlékezetesek maradtak azok a képsorok, amelyeken a Hites Adakozók Hálózatának Mikulása osztotta szét a Hit Gyülekezete iskolásai által összekészített cipős-doboz ajándékokat a Budai Gyermekkórház kisbetegei között. A gyógyulását az ünnepek alatt a kórházban váró, több mint 400 kisgyerek arcára boldog és hálás mosolyt csalt a róluk a távolból és ismeretlenül megemlékező Hites gyerekek meglepetése. Az ajándékozás megható pillanatait szeretnénk megosztani azzal, hogy a HAH idén is eljuttatja a jószívű Hites Adakozók ajándék-dobozait Budapesten egy gyermekotthon kis lakóinak és lehetőség szerint vidéken is több gyermekkórházba.
| 2009. szeptember 12. |
ABONY |
A helyiek nagy érdeklődéssel és szeretettel fogadtak bennünket, igazán hálásak voltak a szétosztott mintegy 900 kg ruhaneműért, 800 csomag (300 kg) tortelliniért, és a HAH Ceglédi Szervezete által összeállított egyenként 4.5 kg-os élelmiszeradományokért, melyben cukor, liszt,tészta és búzadara volt.
A szétosztott adományok összértéke 1.900.000,- Ft volt..
|
A gazdasági válság elmélyítette a társadalmunk szegényebb rétegeit sújtó szociális gondokat. Mi Hites Adakozók, elkötelezettséget érzünk a nélkülöző embertársaink gondjainak enyhítésére, ezért egy soron kívüli nyilvános segélycsomag osztást szerveztünk. Az adományozás során 7 millió forint értéket osztottunk szét 625 rászoruló között.
Tekintse meg az itt készült fotókat
|
 |
|
|
© Hites Adakozók Hálózata 2010. Minden jog fenntartva.
|
|
|
|
|