AJÁNLÓ
BEMUTATKOZÁS
GALÉRIA
MÉDIA MEGJELENÉS
VIDEÓ
HASZNOS LINKEK

Németh Sándor

HETEK

Hitrádió

A HAH logója letölthető itt

Biblia-Felfedező

HAH Pécs

ÚJ EXODUS

VÁLOGATÁS A HAH AKTUÁLIS TEVÉKENYSÉGEIBŐL
2010. június 8. 2010.05.18-06.08 Árvízkárosultak megsegítése

 

A Hit Gyülekezet tagjai közül az árvízi védekezésben mintegy 1000 önkéntes segítő vett részt az ország különböző pontjain.

 

A Hites Adakozók Hálózata az első árvízi hullám elindulása óta folyamatosan figyelemmel kísérte az országos árvízi helyzet alakulását.

A HAH-on belül működő Katasztrófavédelmi Csoport koordinálta a vidéki HAH szervezetek és Hit Gyülekezetek létszám és technika felajánlásait, illetve szervezte a gyakorlati feladatok végrehajtását.

Innen tartotta a kapcsolatot azon önkormányzatok vezetésével, akik az árvíz által leginkább sújtotta területeken voltak.

 

2010. május 20. 2010.05.18-20 Edelény Szendrőlád Sátoraljaújhely

 

Felhívás az Árvízkárosultak megsegítésére

 

Kedves Barátunk, aki meglátogattad a honlapunkat!

 

Az árvízi helyzet miatt bajba került embertársaink megsegítésére sietett a HAH, más vidéki gyülekezetekkel közösen, több turnusban, a Sajó gátjain.Az árvíz sok családot nincstelenné tett, elmosta az évek alatt összegyűjtött javaikat. Több településen pld. Edelényben, Szendrőládon, Sátoraljaújhelyen teljes település részeket mosott el a víz.

 

Ezért  felhívást szeretnénk közzétenni:

A Hites Adakozók Hálózata a bajba jutott emberek megsegítésére országos gyűjtést rendez. Arra kérjük minden kedves látogatónkat, hogy segítsenek tartós élelmiszerekkel, vegyi árúval, pokrócokkal, ágyneműkkel és minden olyan napi életben használható felszereléssel, bútorral amelyekre az árvízkárosultaknak szükségük lehet.

 

A rászorultakon segíthet a bankszámlára való utalással is, kérjük, a közlemény rovatba tüntesse fel: "az árvízkárosultak megsegítése szolgálat javára".

Kapcsolatfelvétel: A helyi HAH szervezeteknél, illetve a 1/ 379-30-32-es központi telefonszámon.

2010. május 5. Csángóföld - Gyimes

 

 

 

 

 

A Hites Adakozók Hálózatának Munkatársai Magyar nyelvű irodalmat, iskolapadokat vittek a gyimesi Csángóknak. A beszámoló hamarosan feltöltésre kerül…

 

 

 

 

2010. április 16. Budapest Kőbánya

 

A HAH ajándékosztást tartott a rászorult gyermekeknek

 

 

Megható eseményen vehettek részt azok, akik jelen voltak 2010.04.17.-én a kőbányai KÖSZI épületében, a  HAH által rendezett  karitatív osztáson.

Mintegy 70 nehéz anyagi helyzetben élő, jobbára félárva kisgyermeket leptünk meg játékokból, ruhákból és élelmiszerekből összeállított csomagokkal. Öröm volt látni a gyermekek szemében felcsillanó fényt és tudni azt, hogy ha csak egy kis időre is, de megfeledkezhetnek az őket körülvevő világ sanyarú valóságáról.

Ez alkalomra több, mint  1 millió forintot költöttünk.

 

A segítségükért köszönet minden támogatónknak!

 

2010. március 18. Csángóföld

 

Tavaszi gyors élelmiszer segély és könyvadomány küldése a Csángóföldre

 

A Hit Gyülekezet tagjai, a Bornemisza Péter Iskola diákjai és a Hites Adakozók Hálózata támogatói összefogtak, hogy a Budapesttől oly messze élő csángó magyarok részére fizikai és lelki támogatásként élelmiszert és irodalmat juttassanak ki.

 

Egy kamiont teleraktunk étolajjal, kristálycukorral, burgonyával, vöröshagymával, liszttel. Mindemellett küldtünk ruhaneműket is, valamint a léleknek való eledelt: 1500 darab irodalmi kiadványt, könyveket Arany Jánostól, Petőfi Sándortól, Gárdonyi Gézától és más magyar íróktól, költőktől.

Gondoltunk a magyarul már nehezen beszélő csángófalvak kis lakóira is, ők 1200 epizódnyi magyar nyelvű keresztény rajzfilmet kaptak. A szállítmányunk összértéke meghaladta a 11 millió forintot.

2010. március 13. Tiszaörs

 

Segély akciót rendezett a HAH tiszacsegei szervezete Tiszaörsön

 

A szeretet leleményes. Tiszaörsön a HAH szervezete Papp Ignác vezetésével és hatalmas helyi összefogással 2010.03.13-án karitatív rendezvényt szervezett, melynek során a télen már megszokott, - de ezen felül újszerű módokon is - segítettek a nehéz sorsú embereken.

Tiszaörs Tiszacsegétől 20 Km távolságra, Jász-Nagykun-Szolnok megyében helyezkedik el. A község polgármestere Hatta József is támogatta a különleges eseményt, segített abban is, hogy a várakozók kapunyitásig behúzódhassanak a meleg, fedett művelődési házba a hóesés elől. De nem kellett sokáig várni: az osztás hamarosan elkezdődött, a rövid köszöntőt a polgármester úr mondta el.

2010. március 6. Hódmezővásárhely

 

Romák és magyarok összefogása a nehéz sorsú emberekért

 

Szorgalmasan adakoznak a Hódmezővásárhelyi roma gyülekezet tagjai. Két hónap alatt már a második ételosztást szervezték meg városukban. 2010. március 6-án, szombaton a helyi Arénát bérelték ki, hogy otthont adjon egy újabb jótékonysági rendezvénynek.

 2010. március 5-én, pénteken ünnepélyes keretek között hivatalosan is megalakult a Hites Adakozók Hálózatának Hódmezővásárhelyi szervezete. A frissen megnyitott irodát nap közben bárki felkeresheti, és szükség esetén segítséget kérhet, legyen szó lelki segélyről, ételről, vagy ruházatról. A szervezet vezetője, Bánfi Zoltán elmondta, hogy jelszavuk: „Szeretni, szeretni és szeretni. Adni, adni és adni.”Tevékenységükkel és jelmondatukkal azt kívánják bizonyítani, hogy romákként példa értékű életet élnek, és a cigányságon belül nem csak bűnöző életmódot folytató emberek léteznek, hanem Isten Igéje szerint élő, jó szándékú állampolgárok is.

2010. március 6. Komárom

 

A Hites Adakozók Hálózatának segítő kezei egyre több helyre elérnek az országban. Most a szlovák határ mellett, Komáromban szervezett rendezvényt a HAH tatabányai szervezete komáromi aktivistákkal karöltve.

Március 6-án, szombaton, 9 órakor volt kapunyitás, Zatykó János polgármester és egy képviselő társa is köszöntötték a szervezőket, üdvözölve városukban a nemes kezdeményezést. A helyi politikusok sem jöttek üres kézzel! 30 kilónyi ruhát hoztak magukkal, hogy ez is kiosztásra kerülhessen ezen a délelőttön. Emellett a résztvevő rászorulók összesen még plusz 600 kilógrammnyi ruhával, 1000 kiló burgonyával, 700 kiló almával, 200 kiló tésztával lettek gazdagabbak, ezen kívül kenyeret, valamint más alapvető élelmiszereket is osztott a Komárom megyei segélycsapat.

2010. február 21. Gyöngyös

 

2010. február 20-án Gyöngyösön segített a HAH

 

A segélyszervezet gyöngyösi és budapesti aktivistái együttes erővel, jó hangulatban szervezték meg a Hites Adakozók Hálózatának újabb segélyakcióját.

A pestiek 1500 kiló használt ruhával, a gyöngyösiek 1000 kiló burgonyával és 500 kiló hagymával járultak hozzá az osztáshoz.

Mindenkinek jutott bőven élelmiszer, összesen 200-250 helybéli látogatott el a rendezvényre.

A kezdés előtt már legalább száz ember álldogált a téren, - bebiztosítva önmagát - hogy mindenképpen jusson neki az adományból.

A gyöngyösi csapatot Jakab Attila, a budapestieket pedig Maurer Zoltán vezette.

2010. február 20. Kiskunhalas

 

Osztást szervezett a HAH Kiskunhalason

 

Kiskunhalason is bemutatkozott a Hit Gyülekezetének jótékonysági szervezte, a Hites Adakozók Hálózata. A város főterén felállított sátorban tartós élelmiszerekből összeállított csomagok és ruhaneműk várták a rászorulókat. A munkanélküliek, nagycsaládosok, kisnyugdíjasok, valamint gyermekeiket egyedül nevelők közül sokan már az akció előtt egy órával a helyszínen voltak, hogy biztosan ne menjenek el üres kézzel.

 

Szöveg-fotó: Hegyes Attila  Halasmédia

2010. február 20. Ózd

 

Ózdon együtt munkálkodott a HAH ózdi és budapesti csapata

 

A HAH teherautója február 20-án szombaton, reggel már 9 óra előtt megérkezett Ózdra, az Európa térre. A Borsod megyei város sajnos régóta híres a munkanélküliség nagy arányáról, ezért is esett a karitatív szervezet választása erre az állomásra.

Az esős idő ellenére három-négyszáz rászoruló állt várakozva a téren, mígnem megjelent a várva várt piros kabátos csapat.

Az osztást Holbis Zoltán, a Hit Gyülekezete helyi vezetője vezényelte. A segélyszervezet a sátrát a panelházak között állította fel, ahol Boda István is látogatást tett a város vezetését képviselve. A területi önkormányzati vezető köszöntötte a jelenlévőket, valamint kifejezte háláját a rendezvény megszervezéséért.

2010. február 16. " 1000 + 1 KÖNYV " - AKCIÓ

 

A Hites Adakozók Hálózata országos méretű akciót szervez a határon túl élő magyarok anyanyelvi tanulásának támogatására.

 

Szeretettel kérünk, hogy támogatsd a határon túl élő magyar embertársainkat, akik ugyanott élnek ezer éve, ahol őseik, és csak az államhatár lépett át fejük fölött. Ha fontosnak látod az ő segítésüket, akkor hozz magaddal anyanyelvi szépirodalmat, a nagy magyar írók, költők (Arany János, Petőfi Sándor, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza…) műveiből az ismert gyűjtési pontjainkra, hogy azt mi továbbíthassuk a Moldvai és Gyimesi Csángók által lakott vidékre illetve a Vajdaságba.

A gyűjtést szeretnénk kiegészíteni gyermek, ifjúsági könyvekkel, videó és cd-dvd-filmekkel és minden olyan egyéb adományokkal, amelyek a magyar nyelvű oktatáshoz szükségesek. pld: füzetek, írószerek, technikai eszközök, festékek, körző...

Amennyiben nem sikerül eljuttatni adományaidat a gyűjtési pontjainkra, akkor küldd el postán a címünkre: 1103 Budapest, Gyömrői út.63.

A gyűjtés időtartama: A 2010. március 06-ig beérkezett adományokat a Csángóföldre és a gyermeknapig beérkezetteket a Vajdaságba juttatjuk el.

Adományaidat előre is köszönjük.

2010. február 15. Még mindig nagy a szükség! Segíts, ha van rá lehetőséged!

 

A tartósan kemény tél fokozottan próbára teszi azon embertársaink életben-maradási lehetőségeit, akik lecsúszva társadalmunk peremére: utcákon, tereken és egyéb helyeken próbálják meg átvészelni e hideg időszakot. Számukra életmentő adomány lehet, egy pár a téli időszakban használatos lábbeli, egy takaró, egy hálózsák, vagy akár egy egyszerű sátor is. Kérjük minden kedves olvasónkat, gondoljon az elesettekre, és nyomorultakra, támogassa a Hites Adakozók Hálózata utcai szolgálóinak szociális munkáját, minden olyan adománnyal, amellyel az utcán élő embertársainkat segíteni tudjuk.

 

Segítséged örömmel vesszük, és köszönjük!

2010. február 13. Győr

 

Osztás Győr városban

 

Hideg, legalább 30 cm hó és piros riasztás volt a Dunántúlon, amikor a HAH budapesti és győri csapata együtt Győrbe, az Ady-városrészbe érkezett , hogy ruhaneműt és élelmiszercsomag osztást tartson az ott élő nehéz sorsúaknak. Az időjárás viszontagságaival, erős széllel, hóval megküzdve, a Józsa László főszervezésében együttműködő csapat a mínusz 5 fok hidegben kiásta a nagysátor helyét, így kezdődött a nap. A kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen körülbelül három óra alatt, mintegy 300 ember lett kiszolgálva.

 

 

2010. február 6. Szigethalom

 

 

Osztás Szigethalmon

 

2010 január végén, Szigethalmon is megalakult a helyi HAH. A szigethalmi

testvérek nagy örömmel vetették bele magukat a munkába.

 

Az időjárás is

buzdított bátorított minket, hiszen ilyen hideg havas időben minden meleg

falat, meleg ruha nagy segítség a rászorulóknak...

 

 

2010. február 6. Esztergom

 

Meleg ételt és ruhát osztott a HAH tatabányai szervezete Esztergomban

 

Hála Istennek, a hétvégi hóesés elkerülte Esztergomot, így a HAH tatabányai  szervezete szombati ételosztását nem akadályozta a zord időjárás. A szervezők 140 adag meleg ételt, és közel 400kg meleg ruhát osztottak ki a Magvető szobor mellett felállított sátrakban. A területről a kemény hó- és jégtakarót a városvezetés jóvoltából szombat reggelre, a munkagépek eltakarították, amiért köszönetet mondanak az aktivisták. A finom babgulyást mindenki dicsérte, és jutott egy kis sütemény és gyümölcs is az asztalra. Sokan fejezték ki hálájukat, hogy a mostani hideg és szűkös napokban van segítség, és jó szó Esztergomban, ahol ilyen jellegű rendezvénnyel még nem találkoztak az odaérkezők. Külön köszönet jár azoknak a jóérzésű polgároknak, akik támogatták a rendezvény lebonyolítását, hiszen a gulyás mellé adott kenyér és sütemény az ő ajándékuk! A szervezők folytatják akciósorozatukat, következő helyszín várhatóan Komárom lesz.       

 

24 ÓRA Megyei Napilap

2010. február 4. Budapest

 

 

Utcai szociális munka

 

Az idén szokatlanul hideg telünk van. A hajléktalan szállók már megteltek, sokan a megfagyás veszélyeivel néznek szembe minden egyes nap.A téli hidegre való tekintettel járjuk Budapest egész területét és segítünk a hideg által legjobban fenyegetett rétegnek. Rendszeresen több csapatunk vonul ki az utcákra, terekre, aluljárókba és várótermekbe, hogy ennivalót, forró teát és legtöbbször sapkát, sálat, takarókat is vigyünk az ott tartózkodó és sok esetben ott élő rászorult embereknek.

 

© Hites Adakozók Hálózata 2010. Minden jog fenntartva.

SELECT LANGUAGE

Magyar »»

English »»

Deutsch »»

KAPCSOLAT
FELAJÁNLÁS
RÉGIÓK
VENDÉGKÖNYV