| 2010. március 6. | Komárom |
Mintegy 400 helyi nehéz sorsú család látogatott el ezen a délelőttön a karitatív eseményre.
A rendezvény szponzori támogatói voltak: Solum Zrt. Komárom, Sándor pékség Tata, Vitasütő Kft. Komárom, Gyermelyi Tésztagyár Gyermely.
Az akció előtti napokban hangosbemondón, szórólapokon és egyéb hirdetési felületeken hívogatták a város lakosait. A rendezvényen sok köszönetnyilvánítás hangzott el a megajándékozottak részéről. A jelenlévők nagyon hálásak voltak, mert megtapasztalhatták, hogy léteznek önzetlen, segítőkész emberek, akik a nehéz körülmények között sem csak saját magukkal törődnek, hanem képesek erőfeszítéseket tenni polgártársaik boldogulásának előmozdítása érdekében.
A rendezvény szervezői köszönik mindazoknak, akik támogatták a segélyakciót. A Tatabányai Hit Gyülekezete a megye településein ezen a télen több mint 4 millió forint értékű adománnyal segítette a szükségben lévőket. A szervezők továbbra is várják, örömmel fogadják mindazok felajánlásait, akik szívesen kapcsolódnak be ebbe a fontos humanitárius munkába. Mert ismert a Krisztusi jelszó: jobb adni, mint kapni!