| 2010. február 6. | Esztergom |
Ételt és meleg ruhát osztott Esztergomban a HAH tatabányai szervezete
Esztergomban a Magvető szobor lábánál igazi „vetésre” került sor február első szombatján. A Hites Adakozók Hálózata tatabányai szervezete nagylelkű emberek adományainak köszönhetően ételt és ruhát osztott az önhibájukon kívül bajba jutottaknak.
A „kapunyitás” előtt fél órával már kisebb tömeg várakozott a kordon előtt. Megtört arcú, korgó gyomrú emberek vacogtak a legkevésbé sem nyárias időben. Az egész országban piros riasztás volt érvényben, havazásra, hóviharra lehetett számítani, de a résztvevőket és a várost elkerülte a beígért ítéletidő.
Kezdés előtt a 46. Zsoltár szavaival és közös imával melegítettek a hites aktivisták: Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. (Zsolt 46:2)
Ezt követően került sor a vendégek fogadására – a délután szlogenje: nemcsak ételt és ruhát, hanem szeretetet is adnak. A menü egy profi hites szakács kiváló főztje, babgulyás, valamint alma, linzer és természetesen forró tea volt. A leveses kondérok mögött ácsorgó asszonyok könnyes szemmel merték az ételt, és gyakorlatban átélték Jézus beszédét: valóban „jobb adni, mint kapni”. Fiatalabbak és öregebbek, kicsik és nagyok, mindenkinek jutott meleg étel, meleg ruha, de hálásak voltak minden jó szóért is.
Az elkészített 140 adag ételt – egy vállalkozó nagylelkű adományát – hozzávetőleg 120–an fogyasztották el és többen repetáztak is. A gulyáshoz a kenyeret a Félix Pékség adományozta. Az akciót az előtte levő napokban hangosbemondó autóval is hirdették, amit hallva esztergomi polgárok tartós élelmiszereket, ruhákat hoztak a helyszínre. A téli ruhákból, cipőkből közel 500 kilónyit osztott ki a Hites csapat. Az esztergomi polgárok által hozott ruha és cipő is hálás gazdákra talált.
Néhány mondat a helyszínről: „Ilyen akció még nem volt Esztergomban, a hitesek voltak az elsők.” Egy másik polgári személy hálás szavait így zárta: „Hetek óta ez volt az első meleg étel, amit ettem.”
Az étel és ruhák mellett sokan lelki bátorítást is kaptak a hívőktől. Többen kértek tőlük imát azért, hogy sikerüljön munkahelyet találniuk, egészségesek legyenek.
A szervezők hálásak az Önkormányzatnak, mivel ingyenesen biztosított helyszínt, sőt, azt a nagy hótól le is takaríttatta.








